Ételek, italok hatása a daganatos betegségek kialakulására és megelőzésére

1. / 2 oldal


Szerző: Dr. Boros Szilvia
2007. július 7. | Forrás:  HáziPatika.com

A rákos betegségek ismerete az ókorba nyúlik vissza. Már az ógörög gyógyító, Hippocrates is említést tett a daganatos betegségek és a táplálkozás összefüggéseiről. Kiemelte például a mandula rendszeres fogyasztásának jótékony szerepét.

A nagyvilágban szinte nem találunk egyetlen olyan országot sem, ahol ne foglalkoznának tudományos szinten a daganatok megelőzésével, gyógyításával és a kiváltó okok felderítésével. A mai orvostudomány sok dologra fényt derített, de sajnos a rákos betegségek ellenszerét máig nem fedezték fel. Az okokat illetően azonban már jónéhány dolog vált egyértelművé. Ide tartozik a mozgásszegény életmód és a vastag- és végbélrák összefüggése, vagy a túlsúly, elhízás és az emlőrák kialakulásának fokozott rizikója. A dohányzásról is köztudott, hogy jelentősen rontja a tüdőrákban bekövetkezett halálozás statisztikáját. Az alábbiakban sorra vesszük azokat a táplálkozással összefüggő tényezőket, amelyek tudományos vizsgálatok által bizonyítottan szerepet játszanak a daganatos betegségek kialakulásában és megelőzésében.

Forró kedvenceink

A kávé és tea rendszeres fogyasztása az egész világon elterjedt. Az úgynevezett maté tea kortyolása leginkább Közép- és Dél Amerikában népszerű, így szintén nagyon sok embert érint. Mennyit ihatunk belőlük, hogy az még ne ártson? Egyáltalán mennyire veszélyes a kávé, a tea, az üdítő mindennapos élvezete? Két áttekintő és tizenöt esettanulmány készült abból a célból, hogy a kávéfogyasztás és vastagbélrák kialakulásának összefüggéseit vizsgálja. Tíz eredmény arra utalt, hogy a rendszeres kávébevitel nem hogy növeli, hanem még csökkenti is a vastag- és végbélrák kialakulásának esélyét, azonban három tanulmány pont az ellenkezőjéről számolt be. Az emlődaganat és a kávéfogyasztás között összefüggés nincs, ezt meggyőző kutatási eredmények támasztják alá. Ugyanez a helyzet a gyomor, a hasnyálmirigy és a vese vonatkozásában is, jóllehet az eredmények nem annyira egyértelműek. A húgyhólyag daganatos betegségeinek kialakulásában viszont nagy valószínűséggel szerepet játszik a túlzott kávébevitel. A fekete tea- és a matéfogyasztás a nyelőcsőre fejt ki kedvezőtlen hatást, különösen akkor, ha forrón fogyasztjuk.

Hús, hal, tojás

Szinte családonként, sőt egyénenként változó, hogy ki mennyi vörös húst, szárnyast, halat vagy tojást szerepeltet mindennapi étkezésében. A világ statisztikai elemzése szerint a legszegényebb területeken és a vegetáriánus vidékeken a húsfogyasztás egyenlő a nullával. Ezzel ellentétben a jómódú országokban mindez elérheti az összenergia 20 %-át is. A vizsgálati eredmények arról számolnak be, hogy a vastagbél- és végbélrák kialakulásában legnagyobb kockázatot a húsok túlzott bevitele jelenti, de kimutatott tény, hogy a hasnyálmirigy, az emlő, a prosztata, a vese rosszindulatú betegségének kialakulásában is szerepet játszhat. A tojásfogyasztás csak a vastag- és végbéldaganat kialakulásával mutat összefüggést. A "másik oldalt" a halak képezik, mivel egyes vizsgálati eredmények arról számolnak be, hogy azok körében, akik több halat fogyasztanak, kevesebb emlő- és petefészekrák fordul elő.

Tejtermékek

A világ lakosságának tejtermék-fogyasztása a napi összenergia-bevitel nulla százalékától a tíz százalékáig terjed. A tej nagyon fontos és nélkülözhetetlen aminosavakat, vitaminokat és mineráliákat hordoz, de magas telített zsírtartalommal is rendelkezik, amelynek nagy részét az élelmiszer előállítás folyamatai során elválasztanak. A kedvező, többszörösen telítetlen zsírsavak aránya csak négy százalékot képvisel. A magas zsírtartalmú vaj és teljes tej viszont nagyon gazdag A-vitamin forrás, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni. Tudományos eredmények szerint a prosztata és a vese rosszindulatú betegségeinek kialakulásában játszhat szerepet a túlzott tejtermék-bevitel.

1. / 2 oldal

A cikk folytatódik

előző oldal

1. oldal2. oldal

teljes cikk megjelenítése

Szerző:Forrás:Megjelent:
Dr. Boros SzilviaHáziPatika.com2007. július 7.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Lélek

Kapuzárási pánik a férfiaknál

Hiába néz ki úgy, mint egy görög isten. Sármjával jobban hódít, mint ifjú korában. Minden nővel megtanult már bánni. Megszerezte a polgári léttel járó legnagyobb luxust. Távirányítóval nyílnak előtte a kapuk, de a "kapuzárás" bizony még neki is probléma.

tovább

Tippek:

Nyugodtabban alszunk, ha nincs túl meleg a hálószobában. Érdemes ezt a helyiséget egy kicsit kevésbé fűteni. Az ideális alvási hőmérséklet 16-18 C körül van. A programozható fűtéssel a felkelés idejére csinálhatunk picit melegebbet.

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések