Egy fiú a házból
Melegedő - V. Kulcsár Ildikó rovata
2013. április 15. | Forrás: 50plusz.hu
Sűrű volt az élet a tavaszi bolhapiacon. Végre nem fáztak a bámészkodók és a vásárlók, az árusok sem csomagolták magukat vastag kabátokba-kendőkbe, a ragyogó napsütéstől jókedvre derültek az idősebbek is.
- Hülye vagy fiam, mi az, hogy kisasszonyka - nevetett magában Margó -, te egy jó karban levő nyugdíjassal beszélsz -, de aztán nem szólt egy szót sem, hanem kiemelt a gagyi és értékes tárgyak közül egy csinos-ízléses gyertyatartót. - Ez épp jó lenne a lányom dohányzóasztalára - vélekedett magában, majd az árushoz fordult. - Mennyi az ára?
- Ötezer - vágta rá az árus, mert látta, hogy az asszonyon jó minőségű a kabát, és a frizurája is gondozott.

- Hogy mondhat ilyet, szépasszony? - méltatlankodott az árus. - Nézze, milyen míves és fényes! Nem mondom, hogy ezüst, de ha kiteszi a lakásában, minden vendég ezüstnek nézi majd!
- Ott a gyertyatartó párja a pokróc szélén - csendült egy kellemes bariton Margó háta mögött -, adja a hölgynek háromezerért a kettőt, akkor mindketten jól járnak!
Az árus feje vörös lett méregtől - az alkudozásba nem illik belebeszélni -, de amikor látta, hogy a hang gazdája egy nagydarab, legalább száznyolcvan centis férfi, lenyelte a felháborodását.
- Tényleg ott hever a párja! - kiáltotta Margó -, majd megfordult, hogy megköszönje az ismeretlen "hangnak" a segítséget. Ám a következő percben elfeledkezett a lánya születésnapjáról, a gyertyatartókról, mindenről, mert azonnal felismerte a kék szeméről Pétert, a középiskolai osztálytársát, aki valaha lelkesen udvarolt neki, ráadásul évekig lakott ugyanabban a házban, ahol Margó a szüleivel. Péter az első emeleten, Margó a földszinten.
- Jó ideje baktatok már utánad - mondta a férfi nevetve -, mert azonnal megismertelek. - Semmit sem változtál!
- Uramisten, hogy kerülsz ide? - kérdezte az asszony megdöbbenve -, ezer esztendeje nem láttuk egymást. - Évek óta itt lakom néhány utcányira - felelte a férfi.
- Én meg évek óta egy buszmegállónyira - mondta Margó elképedve. - Miként lehetséges, hogy még soha nem találkoztunk?
- Éjjel-nappal dolgoztam, keveset voltam otthon. De amióta nyugdíjba mentem, és szegény feleségem elment, gyakran sétálok a környéken, a piacon is szeretek bámészkodni. Tudod, nagy könyvgyűjtő vagyok, és itt mindig találok valami furcsaságot... De mondd, mi van veled? Hogy maradtál ilyen csinos?
- A gyerekeim felnőttek, egyedül élek, és amióta szegény férjem elment, elég magányos vagyok - felelte Margó őszintén.
- Ahogy én is - nézett rá Péter szomorkás mosollyal. - Kellene egy nagyot beszélgetnünk, de nem itt! Találkozzunk délután! Mit szólsz az ötlethez?
- Hú, remek lenne! - mondta Margó ragyogó mosollyal, ám ez volt az a pillanat, amikor az árusnak, aki eddig kíváncsian figyelte a beszélgetést, elfogyott a türelme.
- Ő csak egy fiú a házból - mosolygott Margó, miközben előkotorászta a pénztárcáját, de Péter nem hagyta annyiban.
- Négyezret adunk a kettőért - jelentette ki komolyan.
- Négyezer hétszáz - felelte az árus.
Végül megkapták gyertyatartókat négyezer ötszázért, Margó fizetett, majd amikor a táskájába gyömöszölte a zsákmányát, az árus rákacsintott. - Ugye, nem bánja, hogy nálam vásárolt?
- Azt hiszem, nem - felelte csöndesen.
- Nekem életem legjobb döntése volt, hogy megálltam a pokróca mellett! - kontrázott Péter.
- Az öregek is megbolondulnak a tavasztól - mondta az árus nevetve a következő vevőjelöltnek.