Csontvédő praktikák: sosem késő


2013. január 3. | Forrás:  HáziPatika.com

A csont és a rajta tapadó izmok tömege, ereje szoros összefüggésben áll egymással. A mozgás javítja a csontok vérellátását, alkalmazkodásra ösztönzi a csontszerkezetet, a fokozott terhelésnek megfelelően a csonttömeg is növekszik - és fordítva.

A mozgás hiánya mindig csonttömegvesztéssel jár, ez mérhető is. Az izmok is leépülnek, elsorvadnak. Ezt legtöbbször már csak akkor ismerik fel, amikor a csonttörés megtörtént, hiszen a röntgenfelvételen a csontritkulás csak harmincszázalékos csonttömegvesztés után válik láthatóvá. Ugyanakkor csontsűrűségméréssel jóval korábban is felismerhető a betegség, még mielőtt a sérülések bekövetkeznének.
Mint minden más betegségnél, itt is a megelőzés a legjobb. Az egészséges csontanyagcseréhez egészséges egyensúly szükséges a táplálkozás (sok kalcium, kevés foszfor), az aktív mozgás és a hormonháztartás terén. A napozás, azaz a napfény az aktív D3-vitamin képződéséhez fontos, s bármily kevésnek tűnik, ebből is elegendő napi 15 perc. Oszteoporózis rizikótesztünk segítségével képet alkothat arról, az elkövetkező években mennyire fenyegeti önt a csontritkulás.

A csontritkulás kezeléséhez mindenekelőtt egy alapos kivizsgálást követően megszülető pontos diagnózisra van szükség, ami alapján a megfelelő életmód kialakítására tesz javaslatot a szakember. Fontos, hogy a megvalósítás összhangban legyen a lehetőségekkel.
Az orvos feladata a gyógyszeres kezelés "testre szabása". Ide tartozik a kalcium pótlása, a hormonális készítmények adása, a fájdalomcsillapítók alkalmazása.

A dietetikus, táplálkozási tanácsadó szakember segít a kalcium-, D-vitamin dús és foszfát szegény étrend kialakításában.

A fizioterapeuta, gyógytornász feladatkörébe tartozik a megelőzés, a fájdalomcsökkentés, az ízületek mozgathatóságának és az izomerőnek a megóvása, a testtartásjavítás. A megfelelő gyógyszeres kezelés mellett is fontos, sőt nélkülözhetetlen a rendszeres mozgás. A helyesen végzett gyakorlatok a fájdalmak kialakulását is megelőzik, enyhítik a kínokat.

Mit kínál a fizioterápia?

- Megelőzést: az egyéni állapothoz alkalmazkodó, rendszeres testmozgást, gyógytornász által összeállított gyakorlatsorok végzését.
- Oszteoporózis-tornát: a már kialakult, diagnosztizált betegségnek megfelelő csoportos foglalkozást.
- Izomerősítést: az állapotnak megfelelő minimális ellenállással, például gumiszalaggal szemben végzett célzott gyakorlatokat.
- Függőrácsos kezelést. A függőrács egy-egy ízület tehermentesített átmozgatására illetve az izmok szelektív erősítésére használható gyógytornász-segédeszköz.
- Speciális ideg-izomserkentő gyógytornát (PNF), amely az idegrendszer és az izmok egymásra hatásán alapul. Izomműködés helyreállító, koordináció- és egyensúlyjavító módszer a fizioterápiában.

Ugyancsak a fizioterápiához tartoznak a fájdalomcsillapító, vérkeringés fokozó eljárások, az elektroterápia, a gyógyiszap, a sárpakolás, az óvatos masszázs, az óvatos nyújtás, a feszes izmok lazítása. Jó hatású még a víz alatti masszázs és a kötőszöveti masszázs. Ez utóbbi a vegetatív idegrendszeren keresztül belső szerveink működését is befolyásolja.

A fizikai aktivitás alapszabályai

- Minden mozgás, a legkisebb fizikai aktivitás is számít és hasznos, ezért minden alkalmat meg kell ragadni a mozgásra a hétköznapokban.
- Nem szabad túlterhelni a szervezetet.
- Naponta kerítsünk sort 20-30 perces "tempós" sétára.
- Mindig figyeljünk arra, hogy a hátat egyenesen tartsuk.
- Kerülni kell az előrehajlásokat, ehelyett térdhajlítással kell leereszkedni az alacsonyan levő tárgyakhoz.
- Nem szabad túl nagy súlyt cipelni, inkább kevesebb mennyiséggel és többszöri sétával kell elintézni a bevásárlást, cipelést igénylő munkákat.
- Hetente háromszor-négyszer lehetőleg szakembertől megtanult, állapotnak megfelelő tornagyakorlatokat is kell végezni.
- Ha a csontritkulás előrehaladott, akkor csakis a szakember által összeállított és egyénre szabott tornát szabad gyakorolni, hogy a hibákat és azok súlyos következményeit elkerülhessük.

Kellékek

- A tornánál használt súlyzókat helyettesítheti egy fél, egy vagy másfél literes, vízzel töltött műanyag flakon is.
- Az erősítő gyakorlatoknál rendkívül hasznos gumiszalag gyógyászati segédeszközboltokban vagy a nagy bevásárlóközpontok sportrészlegein is beszerezhető, de ha nem áll rendelkezésre, az sem gond: gyakoroljon képzelt ellenállással szemben, lassan, minél jobban megfeszítve az izmokat. Meg fogja tapasztalni, hogy még a képzelet is mi mindenre képes.

Forrás:Megjelent:
HáziPatika.com2013. január 3.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Lélek

Barbie középkorúan is hódítani akar

Elég egy pillantást vetnünk az újságok fogyókúrás oldalaira, hogy láthassuk: a nyugati társadalmakban manapság a karcsúság jelenti az egészséget és a szépséget. Nem véletlen hát az evészavarok egyre gyakoribbá válása sem. Sokan rettegnek a túlsúlytól.

tovább

Tesztajánló

Asztma-kontroll teszt

Ön asztmás, és szeretné tudni, milyen mértékben van kézben tartva a betegsége? Tesztünk segítségével ezt könnyen megtudhatja!

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések