– Szervusz, drága férjem! – köszöntötte teátrálisan a felesége.
– Szervusz, drága apa, a hölgykoszorú elkészítette az ebédet, jókor érkeztél, köszönés nélkül... – vihogott a két felnőtt lánya, mire Péter méregbe gurult.
– Ne bohóckodjatok, fontos dologról beszélek! Végignéztem a meccset. Az én tüneményes unokám volt az egyetlen lány a csapatban. Minden srác respektálta, sokan gratuláltak neki. Lány létére olyan labdaérzéke van, mint három fiúnak – együtt! Vagy mint nekem...
– Mint nekem! – lépett a konyhába az idősebb veje vigyorogva.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
– Ne viccelődjünk, komoly dologról beszélek! Be kell íratni Orsit egy női focicsapatba. Naponta kellene edzésre járnia. Nagy jövő vár rá. Nem értem, hogy ti, szülők – fordult a nagyobb lányához és a vejéhez dühösen –, miért nem vettétek ezt észre? A gyerek már kilencéves, és ti ültök a babérjaitokon?
– Apa, Orsi heti háromszor vesz részt úszóedzésen az iskolájában – komolyodott el a lánya. – Hogyan oldanánk meg, hogy fociedzésre is hordjuk? Én otthon vagyok a kishúgával gyesen, a kocsit Andris használja, mert a világ másik végén dolgozik... Szóval ne bolondítsd meg Orsit a focival! Jól tanul, imádja az uszodát, ennyi fér bele az életünkbe.
Az ebéd komoly, inkább komor hangulatban telt. Péter miatt. Úgy ült a két lánya, a két veje és a három apró lányunokája társaságában a felesége mellett, mint egy bíró. Mint egy mindent tudó bölcs, aki mélyen elítéli a lányát és a vejét, mert nem törődnek Orsi tehetségével. Csak a főszereplő, a zseniális focista hiányzott a csapatból, mert ő hosszas könyörgéssel elérte a nagyapjánál, hogy a kétháznyira lakó barátnőjénél ebédelhessen. Ám, mire a család befejezte az étkezést, Orsi is belibbent a barátnő társaságában.
– Kicsikém, az egész családnak elmeséltem, hogy milyen zseniális voltál a focipályán! – kiáltotta elszántan Péter, fütyülve a lánya érveire.
– Igen, jót játszottam a fiúkkal, bár nagyon meleg volt – felelte Orsi, különösebb lelkesedés nélkül.
– Gyere, mutassuk meg mindenkinek, milyen gólokat lőttél! Én majd védek – hívta Péter, és egy harmincas fiatalember fürgeségével ugrott fel a székéről.
– Papa, muszáj? – kérdezte-nyafogta Orsi lehangoltan. – Nézd, áthoztuk Kata összes Barbie-ját a teljes sminkkészletükkel meg a ruháikkal együtt! Hadd játsszunk egy kicsit!
– A foci is játék, én éjjel-nappal fociztam gyerekkoromban, ez volt a legnagyobb élvezet – mondta Péter, de az unokája már nem figyelt rá, mert épp kiborította a fűbe terített pokrócra a teljes Barbie-felszerelést.
– Péter, hagyd békén Orsit! – mondta halkan a felesége. – Ő sem akarja, a szülei sem vágynak egy focista kislányra, ilyenkor egy nagyszülő intelligensen visszavonul. Nem?
– De – morogta Péter rosszkedvűen. – Tudomásul kell vennem, hogy ő is csak egy lány.
– Mondd ilyet egy épelméjű apa-nagyapa, akinek két lánya és négy lányunokája van? – háborodott fel a felesége.
– Bocsánat! – visszakozott Péter, majd felsóhajtott. – De kivel fogok én focizni? Már soha, senkivel?
– Majd a dédunokáiddal. A genetika törvényei szerint ennyi lány után fiúk következnek majd – nevetett a felesége.
– Ezért kell sokáig élnem – sóhajtotta Péter, majd elindult megnézni a Barbie-kiállítást, mert az unokája már negyedszer hívta.
Legjobban: