Sok kutató vélekedik úgy, hogy az evési zavarok egyre gyakoribb előfordulásáért elsősorban a mai nyugati társadalmak soványság-központúsága tehető felelőssé. Az uralkodó szépségideál mindenkit megtalál, így nem kíméli a középkorú nőket sem. Az egyesült államokbeli rochesteri Mayo Klinika étkezési rendellenességekkel foglalkozó osztályának igazgatója, Donald McAlpine (pszichiáter) foglalkozik evési zavarban szenvedőkkel, és azzal, hogyan érinti ez a betegség a középkorú hölgyeket.

Az evészavar formái

A pszichiátria meghatározása szerint: ha az evéssel összefüggő viselkedésben zavar mutatkozik, és az egyén súlyával való foglalkozása extrém méreteket ölt, evési zavarról, a táplálkozási magatartás zavaráról beszélünk. Vagyis: ha valaki túlságosan sokat foglalkozik súlyával, és problémái vannak az evéssel, valószínűleg evési zavarral küszködik. Az evés zavarainak két alapvető formája az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. Az anorexiát szélsőséges mértékű, szándékos fogyás jellemzi. Alaptünete a súlyfóbia (az elhízástól való félelem súlyos soványság esetén is), a testképzavar (a betegek kövérnek tartják magukat), a súlyhiány (melynek legalább 15%-osnak kell lennie), és az amenorrea (fogamzóképes korú nőkben legalább három, egymást követő menstruációs ciklus kimaradása). Az anorexiás koplaltatja magát, elutasítja gyakran akár az életben maradáshoz szükséges ételmennyiséget is.
A bulimiát ismételten - legalább heti két alkalommal - előforduló falásrohamok jellemzik, amelyek után a beteg minden úton igyekszik megszabadulni az ételtől. A testsúlycsökkentés érdekében önhánytatást végez, illetve hashajtót és vízhajtót alkalmaz, állandóan koplal, és túlzásba viszi a testedzést is.

Amikor az evészavar felüti a fejét

Az evészavarok jellegzetesen fiatal lányok betegségei. Az anorexia nervosa általában 12-18 éves korban, a bulimia nervosa pedig 17-25 éves korban kezdődik. Alig tized-, századannyi férfibeteg van, mint nő. Az evészavarok gyakorisága a fejlett nyugati államokban a fiatal (18-35 éves), felnőtt nők között 1-4 %, a bulimia nervosa 2-3-szor gyakoribb. A magyarországi adatok megfelelnek a nyugati államokban észlelteknek. Az evészavarok a felső és középső társadalmi osztályok betegségei, de az utóbbi években már nem csak a "kiváltságosokat" érinti, ráadásul egyre szaporodnak az idős- és férfibetegek is. Fokozott kockázattal rendelkező csoportok a diákok - főleg egyetemisták -, a karcsúság követelményének megfelelni akaró csoportok - táncosok, manökenek, egyes sportolók stb. -, a diabetes mellitusban szenvedők, férfiak között pedig a homoszexuálisok. Etnikai különbségek is vannak: fehérek között gyakoribbak, mint feketék között.

Az idő múlása nem véd meg

Előfordulhatnak-e ezek a zavarok az idősebb női korosztálynál is? Való igaz, hogy az evészavarok általában a fiatalabb nőknél jelentkeznek. Kevésbé gyakori, de ezek a zavarok az élet későbbi éveiben is kezdődhetnek, a harmincas, negyvenes években vagy akár azon túl is. Néhány nőnél a probléma jelentkezése a későbbi évekre tehető, mások ekkor már a tünetek kiújulásával küzdenek, mert éveken át titkolták problémájukat.
Ha valaki fiatal nőként étkezési zavarral küzdött, problémája visszatérhet idősebb korban is. Azok a nők, akik megfelelő kezelésben részesülnek, eljuthatnak odáig, hogy egyetlen tünetük sincs. Számos nőnél fennmaradnak azonban a tünetek: falánkság, hányás vagy jelentős súlyveszteséggel járó táplálék-megvonás, melyek leginkább stressz hatására jönnek elő.

Vajon különböznek-e a korosabb hölgyek tünetei? Igen, van néhány különbség. Míg a fiatalabb, bulimiás nőket a súlyukkal, alakjukkal, testképükkel való túlzott foglalkozás jellemzi, az idősebb korosztály azért tart nagy evészeteket - és utána azért alkalmaz persze mindenféle egészségtelen praktikát, hogy megszabaduljon a megevett ételtől -, hogy javítson hangulatán. A tagadás, ami a fiatalabb anorexiás nőknél gyakori, az idősebbeknél nem jellemző. A tagadást felváltja a segítségkérés: "Segítenie kell, mert ez tönkreteszi az életemet!" - mondják az orvosnak. Az idősebb korosztály ugyanis kimerül az évek során jelentkező tünetektől, s ezért sokkal könnyebben és hamarabb kéri és fogadja el a segítséget. Márpedig, ha valaki készen áll a változtatásra, sikeresebb lehet a kezelés is. Ugyanakkor- úgy tűnik - a kezelés eredményesebb, ha a korai években kezdik el. A korán kialakuló zavaroknál a falást, hányást és ételkorlátozást főként a súllyal és testképpel való törődés vezérli. A betegség későbbi jelentkezésekor már más tényezők tartják fent a viselkedést, például a feszültség- és szorongáscsökkentés. Az éveken át fennálló tünetek mélyen bevésődnek, tartóssá válnak. Így az érintettek nehezebben tudnak megszabadulni a betegségtől, ami ekkorra már életük részévé vált. A múltbeli kezelések kudarcai még inkább pesszimistává teszik az idősebb korosztályt.