Az a szeplős dublini
Melegedő - V. Kulcsár Ildikó rovata
2013. január 28. | Forrás: 50plusz.hu
Remekül érezte magát a vacsorán. Ezer éve nem látta a régi barátnőjét, és most örömmel állapította meg, hogy Zsófi az új férje mellett boldog és nyugodt lett, ráadásul megfiatalodott.
- A Dublinban dolgozó fiam és a menyem elájult, hogy a nagymama-látogatás meghosszabbodott egy szerelem miatt - nevetett Zsófi -, és még ma sem tértek magukhoz abból a sokkból, amit a bejelentésemmel okoztam: nem élek tovább Budapesten özvegyasszonyként, inkább (vén fejjel) férjhez megyek Patrikhoz. Tudjátok, ki örült fenntartás nélkül? Az unokám. Számára azért jó a házasságunk, mert kapott egy új játszótársat Patrik személyében, és a "Mutyi" (mármint én) viszonylag közel lakik hozzájuk...
Igen, remekül érezte magát a vacsorán, a férje hallgatagságát azzal magyarázta, hogy az ő Jánosa gyengén beszél angolul, ám hazafelé alábbhagyott a lelkesedése, mert észrevette, hogy a párja rosszkedvű. Tán ezt akarta ellensúlyozni, amikor a fényárban úszó bevásárlóközpont előtt felkiáltott: éjszaka is nyitva van, menjünk be! Holnap ebédre jönnek a gyerekek, ha most bevásárolunk, nem kell hajnalban kelnem!

- Hol tudunk fizetni? - kérdezte a férje a biztonsági őrt, aki lakonikus rövidséggel válaszolt - "Sehol. Várni kell körülbelül tíz percet, mert éjfélkor mindig pénztárzárás van" -, mire a férje bevörösödött fejjel, emelt hangon reagált. - Tűrhetetlen! Azt terjesztik, hogy egész éjszaka nyitva tartanak. Micsoda nyitva tartás ez? Miért kell nekem órákig ácsorogni...?
Nézte a vörös arccal kiabáló férjét, közben nagyon szégyellte magát a nyugodtan várakozó, többségében fiatal vásárlók előtt, és a jókedvéből semmi sem maradt. - Hallgass már, ne rontsd el ezt a szép estét! - kérte rosszkedvűen. - És miért balhézol egy szerencsétlen biztonsági őrrel? Tehet ő a vezetőség szabályairól?
Mire a pénztár kinyitott, alaposan összevesztek, és a bevásárlókocsit már néma rosszkedvvel tolták ki a parkolóba. Az autóban hallgatásba burkolózott, és keserűen gondolt a barátnője boldog arcára. - Egyidős vagyok Zsófival, csakhogy ő fiatalnak érzi magát az ötvenkét évével, mert szereti a férje, engem viszont utál az enyém, különben nem rontotta volna el az esténket. Haj, de szörnyű az élet...!
- Megőrültél? Engem nem kell eltartani, hiszen ma is dolgozom! És féltékeny vagy a száznyolcvan centiddel erre az okos-rokonszenves, de aprócska ír férfira? - nézett a férjére felháborodva.
- Én csak arra vagyok féltékeny, hogy ezer éve nem néztél rám olyan csillogó szemmel, mint a szeplős-dublini pasira - morogta a férje, és sehogyan sem értette, hogy miért öleli őt nevetve-sírva a felesége.