Az a kurta szoknya...

Anya, legyél már egy kicsit modernebb! Csinos vagy és karcsú, ráadásul jó a lábad, miért nem hordasz rövidebb szoknyát? - támadt az édesanyjára a harminckét éves Kata, amikor a bevásárlóközpont előtt találkoztak.

Az anya nagyot nevetett, majd hosszas előadást tartott arról, hogy ötven felett inkább elegánsnak kell lenni, mint feltűnőnek. De Kata nem adta fel. Tulajdonképpen azért találkoztak, hogy neki vegyenek egy jó kis farmert, ám ő a farmervásárlási procedúra után becipelte az édesanyját egy szerinte remek boltba, és addig lelkesedett-erőszakoskodott, míg megvásároltak egy meglehetősen kurta szoknyát. Az anya valóban jól mutatott, tényleg érvényesült a formás lába, ám amikor otthon a tükre elé állt, dühösen nyelvet öltött magára. – Kidobtam az ablakon négyezer forintot, mert nem tudok nemet mondani. Hogy nézek ki ötvenöt évesen egy ilyen rövid vacakban? Én bizony nem megyek ebben utcára...!

Itt tartott a gondolataiban, amikor hazaállított a férje. Ránézett a feleségére, és nagyot kiáltott: hej, de csinos vagy, a mindenit! Hol újítottad ezt a formás szoknyát?

Az asszony elnevette magát, és jókedvűen válaszolt. – Kata vetette meg velem. De nemigen fogom hordani...

– Akkor bolond vagy – mondta a férje, és sürgősen bekapcsolta a televíziót, mert egy komoly ember nem veszteget több szót egy szoknyára. Az asszony vacsorát készített, közben lopva meg-megnézte magát a tükörben.

– Nem festek rosszul – állapította meg magában, de azért az röhejes, hogy jó tíz centivel a térdem felett vége ennek a rongynak… Épp elkészült a vacsorával, amikor csöngettek. A fia érkezett feleségestül, aminek örült, bár még boldogabb lett volna, ha imádott gyereke egyedül érkezik. Nem szerette a menyét. Túl hangosnak, túl magabiztosnak és bizony túl kövérnek tartotta. A lányt egyáltalán nem zavarta, hogy legalább hetven kiló – ha néha-néha szóba jött a súlyfeleslege, mindig magabiztosan közölte, hogy ő Amerikában járt egyetemre, és ott megtanulta: a teltkarcsúak vonzóbbak, mint az vasalódeszkák –, ennek megfelelően parányi szoknyában érkezett.

– Kevés a pénzetek, gyerekek? Nem telt több anyagra? – tréfálkozott a férje, mire a meny megsértődött. – Végre tavasz van! Én még csak huszonnyolc éves vagyok, megengedhetem magamnak a minit – vágott vissza mérgesen, majd gonoszka mosoly jelent meg az arcán.

– De úgy látom, ti is spóroltok. Ági szoknyája sem ér a földig...

– Hagyjátok abba ezt az ostoba vitát! – szólt közbe a békességet kedvelő fia, majd belevágott egy munkahelyi történetbe, amire rögtön reagált az apja, de az asszony alig figyelt a beszélgetésükre. Esteledett már, amikor elmentek, de ő nem készülődött lefekvéshez, inkább magára kapta a kedvenc, térdközépig érő szoknyáját, és elindult a közelben lakó lányához. Jókedvűen ballagott a hűs tavaszi szélben, egy fiatalember utána is füttyentett, mire elnevette magát. – Füttyögsz, te kis hülye, mert már sötétedik, és nem látod az arcomat, ami bizony egy ötvenes nő arca… – gondolta vidáman, majd amikor Kata csodálkozva ajtót nyitott magabiztosan penderült a lakásba.

– Édesem, azért jöttem, hogy neked adjam az új szoknyámat. Azonos a méretünk, te bombázó leszel benne – mondta komolyan, majd átnyújtotta a lányának a délutáni szerzeményüket.

–Anya, miért? Olyan remekül áll neked! – nézett rá Kata ámulva.

– Ó, csak azért, mert nem állta ki a próbát, és én az eleganciára szavazok – felelte határozottan.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra