Aki túlélte a csodát

Az orvostudomány és a sport diadala

1. / 2 oldal


Szerző: Kiss Éva
2007. július 7. | Forrás:  HáziPatika.com

Négy éve él új szívvel Aranyos István tokiói és mexikói olimpikon, magyar bajnok tornász. Visszanyert egészségét a magyar szívgyógyászok, sebészek szakmai tudásán kívül élete nagy szerelmének, a tornasportnak köszöni.

Félszáz év a torna bűvöletében

Aranyos István tornász pályafutása tízévesen, 1952-ben a kis pestújhelyi iskolában kezdődött. Egy jó szemű, vérbeli testnevelő, Szabó Elemér tanár úr figyelt fel a keménykötésű kisfiúra a negyedik osztályosok között. Mindenki csodálkozására besorolta a tornászok csapatába, és mokány fekete kisfiú helyt is állt: egyenes út vezetett az úttörő, majd az ifjúsági bajnokságokig, pár évvel később a felnőtt válogatott tornászcsapatig. Szertorna, talajtorna, ügyességi és erőgyakorlatok, edzések végtelen sora töltötte ki az életét, de az eredmény nem maradt el. A torna az ötvenes évek kemény világából kitörési lehetőséget, világlátást, megélhetést, sikert hozott a számára, a hatvanas években pedig a csúcs közelébe vitte: a tornászcsapat tagjaként részt vehetett az akkori sportvilág két legnagyobb ünnepén, az 1964-es tokiói és az 1968-as mexikói olimpián. Később edzőként bizonyíthatta szakértelmét. De mindezeknél is többet jelentett az, amit a sport önnevelésben, személyiségfejlesztésben adott akkor és mindmáig: szenvedélyt, küzdést, célt, magát az életet. Ahogy a most 65 éves Aranyos István a neves sportorvostól, dr. Nádori László professzortól idézte: "a sport és a testnevelés az élet élni akarása". Tudományosabban megfogalmazva ez a test és a szellem aerobkapacitás-fejlesztésének lényege: ha több az oxigén a szívben és a testben, nagyobb teljesítményre képes az agy is. A testmozgás termékenyebbé, kitartóbbá, eredményesebbé teszi az elméleti munkát is, és nemcsak a testet, hanem a lelket is kondícióban tartja.

Derült égből villámcsapás

Aranyos István sportolóként, majd edzőként mindig fegyelmezett, egészséges életet élt. Annál döbbenetesebb volt számára, amikor 43 éves korában, egy gyönyörű nyári üdülés idején a Balaton-parton őt is elérte a középkorú férfiak jelenkori leggyakoribb civilizációs betegsége, a szívinfarktus. - Éreztem a mellemben valami szokatlan érzést - számolt be az első, riasztó jelekről. - A tünetek ahhoz hasonlítottak, mintha túl gyorsan ettem-ittam volna valami hideget. Általános gyengeség ­fogott el, amit enyhe szorító, fojtogató érzés követett. Pár nap múlva a tünetek erősebben tértek vissza, görcsszerű, fullasztó mellkasi fájdalommal. Mentővel szállítottak a siófoki kórház intenzív koronária-őrzőjébe. Az osztályvezető főorvos nem akart hinni a szemének, amikor lebarnult, tornától kidolgozott izmos testemet meglátta, hogy egy ilyen alkatú embert is elérhet az infarktus - emlékezett vissza mosolyogva. Az első háromhetes kórházi tartózkodás, majd az életveszély elmúltával hazamehetett, elindították a leszázalékolását. Világéletében egészséges ember lévén nehezen törődött bele abba, hogy ezentúl orvostól orvosig kell járnia, kivizsgálások, ellenőrzések töltik ki életét. Terheléses vizsgálat, ultrahang, szívkatéterezés követte egymást, és az eredmények még elkeserítőbbek voltak: szívműtétre volt szükség.

"Magának már cipzárt kellene beépíteni"

Az első, aneurisma-műtét során eltávolították az infarktus miatt elhalt, tízforintos nagyságú szívizomfalat. Az első "befoltozás" és a rehabilitáció után viszonylag jól szolgált tovább a beteg szíve, de három év múlva újabb operáció vált szükségessé, ezúttal egy bypass-műtét két, 90 százalékosan leszűkült koszorúér miatt. Ekkor hangzott el a következő megjegyzés az egyik osztályos orvosnő szájából: "Kedves beteg, magának már cipzárt kellene beépíteni." Sajnos szükség is lett volna rá: újabb három év után már szinte menetrendszerűen jött a következő infarktusveszély. Hogy ez ne következzen be, angioplasztikát, értágítást hajtottak végre a betegen, majd fél év múlva újabb hasonló beavatkozásra került sor. Tíz év telt el ezután, gyógyszerek segítségével kielégítő egészségben. A egyre fáradtabb szív azonban 2001-ben újra jelentkezett, ezúttal rohamos állapotromlást eredményezve. - Vizesedett a lábam, fulladtam, nem tudtam aludni, legfeljebb ülve egy keveset. A gyógyszerek sokaságát szedtem, értágítót, ritmusszabályozót, vízhajtót, de az állapotom nem javult, a levegő egyre kevesebb volt - emlékezett a keserves hónapokra Aranyos István. Hiába volt a leggondosabb kardiológiai kezelés, a szíve egyre erőtlenebbül tette a dolgát. Ekkor vetődött fel először a szívtranszplantáció lehetősége, amire alkalmasnak találták, és ami orvosilag elkerülhetetlenül szükségessé is vált.

Új motor a régi autóba

Magyarországon 1992 óta végeznek szívátültetéseket. Az első ilyen életmentő beavatkozás dr. Szabó Zoltán professzor és orvoscsapata nevéhez fűződik. A műtétre jelöltek várólistára kerülnek, amelyről a donor és a beteg paramétereinek egyezése szerint választják ki a transzplantációra kerülő beteget. A hazai orvostudomány és klinikai felszereltség a végzettnél több szívátültetésre is módot adna, a kevés donor miatt azonban hosszabban kell várakozni. Aranyos István 2002 elején került várólistára, és több mint egy év múlva végezték el a szívátültetést. - Általában csak 55 éves korig jöhet szóba ez az operáció, mert a betegek fizikai állapota, egyéb szerveinek működése nem teszi lehetővé, hogy ilyen súlyos beavatkozást vállalhassanak. Ezért érzem azt, hogy nekem a sport nemcsak örömöt adó szenvedély, hivatás volt, hanem az életmentőm is lett. Autós hasonlattal szólva: olyan jó állapotban volt a karosszéria és az egyéb alkatrészek, hogy érdemes volt új motort tenni bele" - mesélt ironikusan a súlyos döntésről. A donorszerv érkezését jelző "riadóra" 2003. március 5-én délben került sor. Túl sok idő nem volt sem a családtól való búcsúzásra, sem a beteget elöntő iszonyatos szorongásra - a beavatkozás aznap 20 órakor elkezdődött, és hajnali fél kettőig tartott, dr. Szabolcs Zoltán szívsebész egyetemi docens vezetésével. Aranyos István 54. volt a magyarországi szívtranszplantáltak sorában, akik hazánkban ily módon kaptak lehetőséget a továbbélésre.

1. / 2 oldal

A cikk folytatódik

előző oldal

1. oldal2. oldal

teljes cikk megjelenítése

Szerző:Forrás:Megjelent:
Kiss ÉvaHáziPatika.com2007. július 7.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Lélek

Méltósággal elmenni

Aki még nem élte át, nem is sejti, milyen az: elbúcsúzni, végleg, megváltoztathatatlanul. Aki átélte, az tudja, hogy rettenetesen nehéz annak, aki itt marad. De annak is nehéz, aki elmegy.

tovább

Praktikák:

Mozgássorok

Mozgássorok
tovább

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések