Hol húzódik a határ a lelki egészség és lelki betegség között? Néha a válasz viszonylag egyszerű. Van azonban, hogy nem. Azok, akik hangokat hallanak, valószínűleg skizofréniában szenvednek. Azok pedig, akik egyszer nagyszabású terveket szőnek, árad belőlük a jókedv; máskor pedig mély depresszióba esnek, bipoláris zavarban szenvednek. De sokkal gyakoribb, hogy a válasz kevésbé egyértelmű. Ha nem tud nyilvánosan beszédet tartani, az azt jelenti, hogy valamilyen kórban szenved, vagy egész egyszerűen izgulós típus? Ha szomorú és kedvetlen, csupán múló rossz hangulattal küzd, vagy már érett depressziója van, mely gyógykezelést igényel?
Tulajdonképpen mi és meddig normális?
Ki, mikor és hol
Meghatározni, mi a normális, és mi nem, igencsak bonyolult. A mentális egészséggel foglalkozó szakemberek évszázadok óta küzdenek a kérdés megválaszolásáért, de a normális és abnormális közti határ ma is nagyon életlen. Hogy mi a normális, leggyakrabban attól függ, ki határozza meg, és gyakran egy bizonyos kultúra értékítéletében gyökerezik. Sőt egy adott kultúrán belül is koronként változhat, különösképpen újonnan kialakuló társadalmi értékek, elvárások hatására. A fejlődő orvostudomány és a kutatások szintén változásokat eredményezhetnek a megítélésben. Van egy dolog, ami megnehezíti, hogy hatért húzzunk a normális és abnormális lelki egészség között. Ez pedig az, hogy nem lehet mérni. Nincs MRI vagy vérvizsgálat a kényszerbetegségre, nincs ultrahang a depresszióra, nincs röntgen a bipoláris zavarra. Ez nem azt jelenti, hogy a pszichiátriai betegségek ne lennének biológiailag meghatározottak - mert igenis az agyban lejátszódó kémiai változásokhoz kötöttek, és a tudósok igyekeznek is ezeket a változásokat vizuálisan is feltérképezni. De egyelőre nincs fiziológiai diagnosztika a mentális betegségekre.
Definíció és diagnosztika
Laborvizsgálatok és diagnosztikai mérőműszerek helyett a lelki egészséggel foglalkozó szakemberek a lélek betegségeit a tünetek és az általuk okozott funkcionális károsodások alapján diagnosztizálják. A funkcionális károsodás a mindennapi feladatok ellátásának képtelenségét jelenti, ilyen például a fürdés vagy a munkába járás. A tünetek külső megfigyelő számára is láthatóak, gondoljunk például a nyugtalanságra, a szapora légzésre. Persze a tünetek között vannak szubjektívek is, hisz "csak" a szenvedő alany érzi magát például lehangoltnak vagy reményvesztettnek. A lélek betegségei rendszerint az alábbi összetevőkben mutatkoznak meg:
- viselkedésben, mint például állandó kézmosás;
- érzésekben, mint a szomorúság;
- gondolatokban, mint a téveszmék (például, hogy a televízióból irányítanak);
- fiziológiai válaszokban, mint az izzadás.
A tünetek és az általuk okozott funkcionális károsodások felsorolását megtaláljuk a Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvében (DSM: Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders), mely több mint 300 pszichiátriai betegséget ír le s tesz ezáltal diagnosztizálhatóvá. A kézikönyvet az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA: American Psychiatric Association) dolgozta ki, 1952-ben adták ki először, és azóta több átdolgozott kiadás született. Miért fontos, hogy különbséget tegyünk normális és abnormális között? Miért kell címkéznünk embereket, ami végtére is stigmatizáló? Miért van szükség speciális diagnózisra? Az egyik ok az, hogy az egészségbiztosító a diagnózis és az annak megfelelő szakellátás után fizet. De ennél még fontosabb: ahhoz, hogy a megfelelő kezelés biztosítható legyen, tudnunk kell, mit kell kezelni - ha kell egyáltalán.
Tünetek széles palettája
Hogyan döntik el a lelki egészséggel foglalkozó szakemberek, hogy a tünetek és a működészavar, melyek a páciensnél fennállnak, kórosnak tekinthetőek-e? Általában a következőket veszik figyelembe:
- A páciens beszámolója. Ahogyan a páciens "megéli" gondolatait, viselkedését, érzéseit, segíthet meghatározni, mi a normális az ő esetében. Így feltárható, hogy mindennapi megküzdési stratégiái megfelelőek-e, vagy képtelen mindennapi dolgok véghezviteléhez, illetve egyáltalán nem is érdeklik olyan dolgok, amik korábban igen. Ha Ön depressziós, a mosatlan edények felhalmozódhatnak, előfordulhat, hogy napokig nem fürdik, izolálódik a környezetétől, elveszíti érdeklődését, képtelen örülni, fáradt és erőtlen. Ha ezek a tünetek fennállnak, érzékelni fogja, hogy ezek az érzések és viselkedések eltérőek a normálistól. Észre fogja venni, hogy valami nem stimmel.
- Mások megfigyelései. A saját megfigyelései szubjektívek. Viselkedése és az, ahogyan a mindennapokban "működik", csak külső megfigyelők segítségével értékelhető igazán pontosan. Az Ön számára az élete tökéletesnek, normálisnak vagy éppen tipikusnak tűnhet, de a környezetében élők ugyanazt szokatlannak, különösnek vélhetik. Így van ez általában a skizofrénia esetében is. Aki skizofréniában szenved, általában hallucinációk gyötrik - hangokat hall, és beszélget is a csak őáltala hallott személyekkel -, mindeközben pedig meg van róla győződve, hogy mindez a normál valóság része. A szemtanúk számára ez a viselkedés persze abnormálisnak tűnhet.
- Társadalmi normák. A normális viselkedés és gondolkodás gyakran a kultúra által is erősen meghatározott. Így ami egyik kultúrában elfogadott, az egy másikban nem normálisnak tűnhet. Társalgást folytatni olyan hangokkal, amelyeket csak Ön hall, a skizofrénia egyik tünete a nyugati kultúrákban. De az ilyen típusú hallucinációk egyes kultúrákban a normál vallásos tapasztalatszerzés részei. Van úgy, hogy valami elfogadható egy családon belül, de azon kívül nem. Például a figyelemhiány, hiperaktivitás (ADHD: Attention Deficit Hyperactivity Disorder) az iskolai környezetben elfogadhatatlan lehet, míg az otthoni környezetben normális és könnyebben elfogadható.
- Statisztika. Normális általában az, ami statisztikailag átlagos. A legtöbb ember az átlagba tartozik, míg vannak, akik kívül esnek ezen a tartományon.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Lelki térkép
Ha valakinek a lelki egészségét akarjuk feltérképezni, az alábbi megközelítéseket mind számításba kell vennünk. A lelki egészséget vizsgáló szakember (pszichiáter, pszichológus) az alábbiakra fog rá kérdezni: hogy érzi magát, a környezete vett-e észre változást a viselkedésében, hangulatában, milyen a szociális háttere. Előfordulhat, hogy pszichológiai tesztek, kérdőívek kitöltését is kérni fogják. A következőket kell tehát figyelembe venni:
- Mióta állnak fenn a tünetei?
- Milyen súlyosak a tünetek?
- Mennyire zavaróak a tünetek?
- Mennyire befolyásolják a mindennapi életminőséget?
Teljesen normális, ha szomorú, miután egy fontos kapcsolata véget ér. De ha hosszan tartóan szomorú és zaklatott, és elveszíti az érdeklődését a mindennapi tevékenységek iránt, mint a munkába járás, házimunka, barátokkal való kapcsolattartás, lehet, hogy depressziós. Hasonlóképpen, ha szorong, mielőtt bemutatót kell tartania egy nagy ügyfélnek, de teljes gőzzel képes haladni, és megbirkózik az olyan tünetekkel, mint izzadás, szapora légzés, valószínűleg egyszerűen csak lámpalázas, és nem szociális fóbiában szenved. Ha dühöng és káromkodik a közlekedési dugóban, vagy veszekszik az áruházi eladóval, talán csak rossz napja van. De ha goromba, robbanékony, beszámíthatatlan, vagy nem tartja tiszteletben mások jogait - olyan tulajdonságai vannak, melyek nem szolgálják az alkalmazkodást, és ezek jelentős szenvedést okoznak, előfordulhat, hogy antiszociális személyiségzavarban szenved (korábbi nevén: szociopátia).
Éles határ vagy folyamatos átmenet
Mindezen kritériumok ellenére a mentális egészség nehezen körülírható marad. Egy biztos: a mentális zavarok olyan szindrómák, melyek jelentős stresszt és szenvedést okoznak, rontják az életminőséget, és egy bizonyos szinten túl (ha sokáig kezeletlenül maradnak) fokozzák a halál kockázatát. Nem tekintjük ugyanakkor mentális zavarnak a kultúra által elfogadott reakciókat olyan jelentős események, mint amikor például egy szeretett személyt gyászolunk. A mentális egészség és betegség között tehát nem húzható éles határ. Az orvostudomány fejlődésével a lelki betegségek osztályozása is változik - új betegségek "születnek", régiek eltűnnek. A közelmúlt felfedezett "betegsége" például az ún. premenstruális szindróma, mellyel a nők nagy százalékban küzdenek. A diagnosztikai kiadványok javított kiadásai a társadalmi és kulturális változásokat egyaránt tükrözik. A homoszexualitást például egy ideig mentális betegségnek tekintették, de 1973-ban kivették a Mentális Zavarok Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvéből.
Kezelni vagy nem - ez itt a kérdés
Ha Ön diagnosztizálható pszichiátriai betegségben is szenved, előfordulhat, hogy az a mindennapi életében nem okoz oly mértékű gondot, hogy kezelést igényelne. Nézzük például a pókokat! Előfordulhat, hogy irtózatosan fél a pókoktól, de ha soha nem találkozik pókokkal, vagy valaki "megvédi" Önt tőlük, ennek a fóbiának kissé vagy egyáltalán nincs hatása az Ön életére. Nem zavarja meg a mindennapi életvitelét. Ilyen esetben van-e szükség terápiára? Nincs. Az állapot diagnosztizálható, de nem igényel kezelést. Akkor van szükség terápiára, ha valami lehetetlenné teszi a mindennapi életvitelt. Ma már sokféle hatásos kezelés van a birtokunkban, így jó eséllyel számíthatunk segítségre.
Legjobban: