Természetes csontvesztés vagy kóros csontritkulás?
Megelőzés, kezelés
Diagnosztika

Természetes csontvesztés vagy kóros csontritkulás?

A csontritkulás a csontszövet olyan mértékű minőségi és mennyiségi csökkenését jelenti, amitől már csekély sérülés következtében is kialakulhat csonttörés.

Csontjaink belső szöveti felépítését, szerkezetét, tömegét az építő és bontó folyamatok állandóan alakítják. A csontszövet állománya gyermek- és serdülőkorban, majd egészen körülbelül 20 éves korig gyarapszik - ekkor az építő folyamatok vannak túlsúlyban. A csontozat 30 éves korig tovább erősödik, majd először alig, később egyre inkább fogyni, gyengülni kezd. A nőknél a folyamatok a menopauzát követő időszakban felerősödnek. Az élettanilag normális csontvesztés mintegy évi 3-5 %, ennél nagyobb mértékű csontvesztés esetén beszélünk oszteoporózisról.

Világszerte több százmillió embert sújt és hazánkban is a lakosság 7-10%-át érinti. Az utóbbi évtizedekben egyre nő a betegek száma. Ebben egyrészt nincs semmi kóros. Inkább majdhogynem örülnünk kell neki, mivel a tudomány segítségével felismerhetővé és kezelhetővé, sőt megelőzhetővé vált egy probléma, amit korábban tétlenül kellett tudomásul vennünk. Nem volt segítség a hajlott hát, a rettenetes fájdalmak, a fenyegető combnyaktörés ellen. Az is pozitívum, hogy a fejlett országokban a várható maximális életkor egyre kitolódott, ezért több nő éri meg azt az életkort, amikor a csontritkulás már panaszokat okozhat. Természetesen a betegség nemcsak a nőket veszélyezteti, az öregedéssel összefüggő csontritkulás mindkét nemnél bekövetkezik. A folyamat azonban, mely a csont teljes állományára kiterjed, nagyon lassú és fokozatos, és rendszerint hetven éves kor fölött okoz combnyak-, csigolya-, karcsont- vagy medencetörést. A nőket ezen kívül az ösztrogénhiányhoz kötődő csontritkulás is sújtja, ami a menopauza idején felgyorsítja a csontvesztést. Ilyenkor a csont belső, ún. trabekuláris része gyengül. Jellegzetes következménye pedig a csigolyák összecsúszása vagy az alkartörés.