6 tipp - így igya meg a magáét


Szerző: Bitai Sándor
2012. június 26. | Forrás:  50plusz.hu

Észrevette, hogy ritkábban érez szomjúságot? Tekintse ezt intő jelnek! Időskorban sincs kevesebb folyadékra szüksége a szervezetnek, mint korábban. Itt az ideje tudatosan odafigyelni erre, mert később csak nehezebb lesz.

Az ajánlott folyadékbevitel nőknél napi 2 liter, férfiaknál 2,5 liter. Időskorban sem változik, de a szomjúságérzet csökkenésével, a fizikai képességek romlásával jelentősen megnő a kiszáradás veszélye. A krónikus dehidratáltság súlyos egészségügyi probléma, növeli az ájulások, húgyúti fertőzések és a vesekő kockázatát.
A javasolt mennyiség persze függ a környezeti tényezőktől és a fizikai aktivitás mértékétől is. Az ajánlott folyadékmennyiség 20-30 százaléka fedezhető a táplálékból, a többi pedig az elfogyasztott folyadékból. Ez a mennyiség időskorban sem változik lényegesen, de a kor előrehaladtával a szomjúságérzet csökken, 60 éves kor fölött sokan nem vesznek magukhoz annyi folyadékot, amennyire a szervezetüknek szüksége lenne.

Sok idős ember memóriája megromlik, így egyszerűen megfeledkeznek a folyadékbevitelről. Másokat az tart vissza az ivástól, hogy nehezen mozognak. Bizonyos gyógyszerek szedése is gátolhatja a szomjúságérzet kialakulását. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezzel párhuzamosan csökken a vese folyadékmegtartó képessége, ezért a vizelettel több víz ürül ki a szervezetből, mint korábban. A csökkenő étvágy szintén alacsonyabb folyadékbevitelt eredményez, táplálék formájában sem kerül be már annyi víz a szervezetbe.
A krónikus dehidratáltság súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet: vesekőhöz, szájüregi betegségekhez, légzési nehézségekhez, csökkenő kognitív funkciókhoz és egyéb mentális problémákhoz. Már egy közepes mértékű kiszáradás is olyan kellemetlen, az idősek életét különösen megnehezítő tüneteket okozhat, mint az állandó székrekedés.

Ahogy idősebb lesz az ember, tudatosan ügyelnie kell tehát arra, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot vegyen magához.
- Ne feledkezzen el az ivásról. Igyon minden étkezés közben egy-két pohár folyadékot. Alkalmanként két étkezés között is.
- Tartson a közelben innivalót nappal és éjjel is, ne tántorítsa el az ivástól az, hogy meg kell miatta mozdulnia. Ha a szeme előtt van az ital, nehezebb elfeledkezni róla.
- Melegben a folyadékigény megnő, még inkább oda kell figyelni arra, hogy időről időre igyon, ha nem szomjas, akkor is.
- A tömény alkohol dehidratáltságot okoz, rendszeres fogyasztása időskorban még kevésbé javasolt.
- Változatos étrend megkönnyíti a folyadékpótlást.
- Több leves, zöldség és gyümölcs több folyadékot jelent.


Az Európai Hidratációs Intézet hírlevelében rendszeresen tesz közzé a folyadékbevitellel kapcsolatos hasznos információkat és kutatási eredményeket. Az Európai Hidratációs Intézet hazai szakmai partnere a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

Szerző:Forrás:Megjelent:
Bitai Sándor50plusz.hu2012. június 26.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Táplálkozás

Ételek, italok hatása a daganatos betegségek kialakulására és megelőzésére

A rákos betegségek ismerete az ókorba nyúlik vissza. Már az ógörög gyógyító, Hippocrates is említést tett a daganatos betegségek és a táplálkozás összefüggéseiről. Kiemelte például a mandula rendszeres fogyasztásának jótékony szerepét.

tovább

Tesztajánló

Asztma-kontroll teszt

Ön asztmás, és szeretné tudni, milyen mértékben van kézben tartva a betegsége? Tesztünk segítségével ezt könnyen megtudhatja!

Tippek:

Amikor úgy enne valamit, valójában sokszor csak szomjas. Bármily furcsán hangzik, az embereket gyakran megtéveszti hiányérzetük. Először mindig kezdje ivással, és figyelje, valóban éhes-e még. A hideg gyümölcsteát ajánljuk szomjoltónak.

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések