10 tipp: a maradék étel második élete


Szerző: Kiss Verus
2012. október 19. | Forrás:  Nők Lapja Egészség

Pár szem megfáradt paradicsom, kevés maradék tészta, egy fél adag pörkölt vasárnapról - könnyen döntünk úgy, hogy a kukában a helyük. Nem lehetne megspórolni azt a négyszázezer tonna élelmiszer-hulladékot, amit mi magyarok kidobunk évente?

Fejemet rá, hogy a nagyanyáim, dédanyáim soha nem dobtak volna ki egy fél üveg lekvárt csak azért, mert kicsit elkezdett penészedni, vagy a sajtot, mert megszáradt a széle. Azt is tudom, hogy a kenyér sem ment soha a szemetesbe, ha megszáradt, valószínűbb forgatókönyv volt viszont, hogy egyszerűen ledarálták zsemlemorzsának.
Az volt az elv, hogy nem dobunk ki semmit, ami még jó lehet valamire. A bevásárlásokkal járó és radikálisan emelkedő kiadások, a témába vágó riasztó statisztikai adatok egyaránt arra ösztönöznek, hogy elevenítsük fel azokat a régi trükköket, amelyek révén a jó háziasszony megpróbált spórolni a háztartáson is.

- Ha száradás közeli állapotba került a kenyér, zsemle, használjuk fel fasírthoz, zsemlegombóchoz vagy daráljuk le zsemlemorzsának, esetleg kockázzuk fel, készítsünk belőle kenyérkockát levesbetétnek!

- Ha kalács vagy más édes pékáru maradt ránk, dióval, mákkal, olajos magvakkal, csokoládédarabokkal, reszelt almával kombinálva, egy kis vaníliás tejjel nyakon öntve, tojáshabbal megkenve remek édességet varázsolhatunk belőle a sütőben.

- A maradék pörkölt és főtt hús számtalan kombinációban használható! Készíthetünk belőle felvágott helyett fogyasztható pástétomokat, hortobágyi palacsintát ugyanúgy, mint hússalátát.
- A főtt krumpli se menjen kárba, ha elszámoltuk magunkat, vagy ha nem az volt a kedvenc köret vasárnap: készítsünk belőle rakott krumplit, vagy kombináljuk káposztával és sonkával, és kész a parasztos egytálétel.

- Maradék főtt tészta? Rakott formában még visszanyerheti becsületét, legyen bármennyire is összeragadva!

- Ha rizs maradt a nyakunkon, leheljünk bele új életet egy változatos rizottó vagy rizses hús formájában!

- A befőtt elfogyott, de megmaradt a leve? Ki ne öntsük! Vízzel hígítva üdítőnek is kiváló, de gyümölcsleveshez is remek, sőt likőrnek is elkészíthető.
- Süteményhez csak a tojássárgája kellett? A fehérje fagyasztható. Ha pedig sárgája maradt, azt keverjük hozzá a következő rántottához. De ha nem tudunk várni vele, készítsünk csemegét: csokoládéhabot vagy -krémet. Ha nem édesre vágyunk, akkor pedig házi majonézt!

- Maradék húsból és zöldségből készíthetünk húslevest, alaplevet. Ezt fagyasszuk le jégkockatartóban, és használjuk kis adagonként.

- Maradt egy-két korty sör vagy bor az üveg alján? Fagyasszuk le azt is! Meginni már nem fogjuk olvasztás után, de ha csak ennyi kell legközelebb a raguba vagy szószba, nem kell egy egész üveggel bontani!

Szerző:Forrás:Megjelent:
Kiss VerusNők Lapja Egészség2012. október 19.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Egészség

6 jó tanács, hogy ne legyen megbélyegzett

A mentális betegségekkel élőkkel kapcsolatban gyakoriak a sztereotípiák. Ez a torzult megítélés erősen negatív hatással van rájuk. Szégyen és fájdalmas teher sújtja őket. Mit jelent megbélyegzettnek lenni, hogyan lehet ezzel élni?

tovább

Tippek:

A piaci és főként haza zöldségek frissebbek, ezért nagyobb vitamintartalmuk. Ha nyugdíjas, kihasználhatja a délelőtött, a piac általában szerdán délelőtt a legolcsóbb.

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések