Mit akar ez a fruska?

Az ötvenkét éves Kata az élet számtalan területén vizsgázik sikeresen. Biológusként remekül vezeti azt a kísérleti labort, amelynek élére tíz évvel ezelőtt nevezték ki, és a mai spórolós világban sem szüntették meg a kutatócsoportját.

Szereti a férje, a huszonkét éves lánya jövőre végez egy tanárképző főiskolán, a tizenhét éves (száznyolcvan centi magas, vízilabdázó) "pici fia" jól tanul egy erős budapesti gimnáziumban.

– Kata burokban született, de nem elég hálás a sorsnak – állítja a férje. – Engem kirúgtak a beosztottaimmal együtt egy haldokló vállalattól, tehát kényszervállalkozó lettem, miközben a feleségem sikeres a munkájában. De otthon nem én, a lapátra tett férfi „hisztizek”, hanem ő – magyarázza felindultan. – Méghozzá oktalanul, hiszen a tizenhét éves fiunkkal (nem a kisfiunkkal, ahogy Kata emlegeti őt!) nincs semmi baj. Legfeljebb nagyon magasra nőtt, és a vízilabdának köszönhetően az izmai is látványosak, tehát szeretik a lányok. Nekem tetszik, hogy népszerű a mi kedves-gyerekes langalétánk, közben Kata jajong, hogy a lányok el fogják rontani a "pici fiunkat". "Mert tapadnak rá, mert gátlástalanok, primitívek, olcsók, igénytelenek, kihasználják, és ő rájuk költi a mi kemény munkával megkeresett forintjainkat..." Jó fél évvel ezelőtt állapodtunk meg a fiunkkal, hogy minden harmadik szombaton bulizni mehet, csakhogy ő váltott lányokkal bulizik. Abban igaza van a feleségemnek, hogy fordított világban élünk. Amikor fiatal voltam, mindig én mentem a kiszemelt lányokért, és nem ők értem. Nos, a 2012-es gyakorlat más. Hol egy tépett fejű, szőke lányka csönget nálunk este hét körül, hol egy félmeztelen vörös démon, hol egy feketébe öltözött "alternatíva". Szóval a lányok mennek a fiúért, ők udvarolnak! Furcsa? Nagyon. De a gyerekünk nem lett szerelmes, lelkesen táncol és bulizik – nem viszi túlzásba az italt sem, erről beszéltem vele… –, az anyja mégis pánikol. Néhány héttel ezelőtt kitörtem: "Örülnél, ha olyan későn érne, mint én? Vedd tudomásul, hogy ennyi idős koromban tutyimutyi és gyáva voltam, de azért vágyakozva bámultam a lányokat, akik észre sem vettek! Irigyeltem a gyerekünkhöz hasonló "menő" fiúkat. Haj, mennyi erő kellett ahhoz, hogy felkérjelek egy táncra Balatonalmádiban! Pedig már betöltöttem a huszadik évemet. Nem örülsz, hogy a fiad könnyen veszi az akadályokat?"

Kata nem örült, sőt, az aggodalma kétségbeesésbe fordult, amikor két héttel ezelőtt a fiuk bejelentette: "Elmegyek Orsiért – közel lakik –, de hazahozom a buli előtt, hogy megismerhessétek".

Fél óra múlva állított be a lánnyal, és a szülők egyik ámulatból a másikba estek. Hosszú, szőkésbarna hajú, finoman sminkelt, intelligens arcú, karcsú lány állt a fiuk mellett, aki értelmesen bemutatkozott (a kezét sem nyújtotta előre...). Lehetett vele beszélgetni! Kiderült, hogy egyidős a fiukkal, de már letette a felsőfokú angol nyelvvizsgát, és azért hagyta abba a társastáncot, hogy maradjon ideje a tanulásra, hiszen ugyanarra az erős egyetemre készül, mint a fiuk. A lány olyan szép, okos, elbűvölő volt, és olyan önfeledt szerelemmel bújt a fiukhoz, hogy a távozásuk után percekig ültek – némán.

– Most sem vagy elégedett? – kérdezte a férfi Katát.

– Most őrülök meg igazán! – kiáltotta ő. – Ez a gyönyörűség idő előtt fogja felzabálni a kisfiamat!

– Nem tarthatod örökre a szoknyád mellett – ellenkezett a férj.

– Oké, de mit akar ez a fruska?

– A gyerekedet – felelte a férfi.

– No, ezt soha nem fogom neki megbocsátani! – replikázott Kata, és (szerencsére) nem hallotta a férje dünnyögését. "Nekem akkor is imádnom kell majd a menyemet, ha három füle és négy szeme lesz...!"

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra