Életet menthet a Q10

Kevesen tudják, hogy ez a vitaminszerű anyag akár szívünk egészségét is javíthatja, amikor már nagy a baj. A vegyületet amerikai tudósok fedezték fel, azóta több évtized eltelt, és még mindig számos kutatás célpontja.

De miért izgatja annyira az orvosokat ez a koenzim? Rájöttek, hogy szervezetünk energiaellátásának oroszlánrészéért – 95 százalékáért – felel, többek között segít csökkenteni még a káros vérzsírok, például az LDL- koleszterin szintjét is. Ráadásul egy vadonatúj eredmény szerint az orvosok most fontos mérföldkőhöz érkeztek a Q10-kutatásban!

Áttörés a kardiológiában

Mivel több tanulmány született már arról, miért lehet jótékony hatású a koenzim pótlása egészséges szervezet esetében, egy dán orvoscsoport úgy döntött, súlyos szívbetegeket von be hosszú távú vizsgálatába. Azt szerették volna megtudni, hogyan reagál alanyaik szív- és érrendszere a kívülről bevitt koenzimre.

A New York-i Szívbetegséggel Foglalkozó Társaság (NYHA) négy különböző osztályba sorolja a szívbetegeket attól függően, hogy milyen súlyosak a panaszaik, azok milyen mértékben befolyásolják életminőségüket, illetve milyen életkilátásra számíthatnak. A szakemberek szerint a III. és IV. osztályokba tartozók komoly életmódváltásra kényszerülnek. Szívük teljesítménye oly mértékben csökken, hogy nehezükre eshet felmenni egy rövidebb lépcsőn, és az utcán sétálva is kapkodják a levegőt. Az ő életminőségüket hivatott javítani a Q10- gondolták a dán orvosok, ám arra nem számítottak, hogy olyan fantasztikus eredményeket kapnak, mint amilyenekkel kísérletüket zárták.

Több mint 400 beteget vizsgáltak két éven át egy klinikai tanulmány keretein belül, miközben azok napi 300 mg Q10 dózist kaptak. Jól tudták, hogy a betegség e fázisában a résztvevőket orvosaik nem sok jóval kecsegtetik, hiszen addigra szívük teljesítménye számottevően csökken. Egy bizonyos pumpálási teljesítmény értéke az egészséges szervezetben körülbelül 50 százalék, ám a betegség e fázisaiban, amikor az orvos súlyos szívelégtelenséget állapít meg, az érték 15-20 százalékra tehető.

A kutatást vezető dán kardiológus büszkén számolt be arról, hogy a komoly tünetek ellenére, az éveken át tartó koenzim Q10-pótlásnak köszönhetően a betegek életkilátása jelentősen javult. Állapotuk besorolása a már említett NYHA osztályzás szerint a szív egészségét tekintve kedvezőbb kategóriába ugorhatott. A gyakorlatban ez évekkel vagy éppen évtizedekkel hosszabb életet jelenthet, ezért is értékelték az eredményeket hatalmas áttörésként a kardiológusok világszerte.

Nincs többé fáradékonyság?

A szakemberek arról is beszámoltak, hogy a legtöbb szívelégtelenségben küzdő beteg koleszterincsökkentőket is kénytelen szedni, melyek fő hatóanyaga általában valamilyen típusú sztatin. Ez a gyógyszercsoport mellékhatásokat okozhat, többek között izomfájdalmakat és fáradékonyságot. Emellett a sztatinok a test energiaellátásáért felelős koenzim szintjét is csökkentik a vérben, még inkább próbára téve a szervezetet. Ezért a kardiológusok számára is újdonságnak számító felfedezés, hogy a koleszterincsökkentőket szedőknek különösen fontos, hogy naponta pótolják a koenzim Q10-et tabletta formájában.

Az írás megjelent a Nők Lapja Egészség december-januári számában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra