Az oszteoporózis kialakulása, tünetei, kezelése

A kór nevének jelentése: porózus, lyukacsos, üreges csont. A változókorban minden harmadik nő és az időskorúak jelentős része szenved ebben a betegségben. Nőknél négyszer gyakoribb mint férfiaknál. De nem csak a nőket és az idősebb korosztályt fenyegeti.

A csontépítés és -bontás változásai életünk folyamán

CsontritkulásCsontrendszerünk nem csupán szilárd és változatlan vázszerkezet, hanem élő szövet, mely folyamatosan bomlik, és helyette új csont képződik. A gyermek-, a serdülő-, s a fiatal felnőttkorban több új csontszövet képződik, mint amennyi lebomlik.

Az egyénre jellemzően elérhető maximális, más néven csúcs-csonttömegünket 25 és 30 éves korunk között érjük el. Minél kevesebb a csúcs-csonttömeg, annál hamarabb következik be a csonttörés veszélyével járó csontritkulás.

30 éves kor után a csontlebontás nagyobb mértékű, mint az új csontképződés, ezért a csontok tömege, vagyis szerves- és ásványianyag-tartalma egyaránt folyamatosan csökken.

40 éves kor után a csontépítési-csontbontási folyamatok egyensúlya "felborul": a csontépítő sejtek már nem tudnak lépést tartani a csontbontó sejtekkel. Elkezdődik a csonttömeg-vesztés, amit a nőknél tetéznek a posztmenopauzális hormonális változások okozta csontvesztéses folyamatok.

A csontritkulás kóros mértékű csonttömegvesztés

A posztmenopauzális csontritkulások jellemző tünetei a csigolyák összenyomódása miatti hát- és derékfájdalom, csigolyatörések, csukló- és csípőtáji törések. A test meggörnyed, a hát meggörbül, a mellkas besüllyed, a testmagasság csökken. Az időskori csontritkulás tünetei hasonlók lehetnek. Rendszerint megelőző tünetek nélkül, combnyaktörés, csuklótörés vagy csigolyatörés formájában jelentkezik. Mindkét nemet egyaránt érinti. A 65. életév felett a nők és férfiak folyamatos csonttömeg-vesztése már csaknem megint azonos mértékű.

A másodlagosan kialakuló csontritkulás ritkábban fordul elő, és mindig valamilyen alapbetegségnek a következményeként jön létre, melyek lehetnek, gyulladásos ízületi betegségek, cukorbetegség, fokozott pajzsmirigyműködés, hematológiai kórképek, alkoholizmus, gyógyszerártalmak vagy felszívódási zavarok a bélben.

Megelőzés

Az elsődleges megelőzés már gyermekkorban megkezdődik. Megfelelő testmozgással, fizikai aktivitással el kell érni azt a csúcs-csonttömeget, amiből később mindenki elkerülhetetlenül veszíteni fog. A csontokra ható állandó, váltakozó terhelés hatására ugyanis a nagyobb mechanikai terhelésnek kitett területeken a csontképzés fokozódik. A mozgás mellett komoly szerepe van a megelőzésben a helyes táplálkozásnak, a kalcium- és fehérjedús étrendnek, a megfelelő D-vitamin-ellátottságnak, melyekre az erről szóló cikkben részletesen is kitérünk.

A másodlagos megelőzésbe tartozik a veszélyeztető tényezők korai felismerése, és a korai kezelés elkezdése, a nőknél a menopauzális csontritkulás kezelése.

A harmadlagos megelőzés lényegében már a betegség folyamatának lassítása, a megfelelő kezelési módok alkalmazása, és többnyire az életmód megváltoztatására is szükség van.

Kezelés

A kezelések között központi szerepe van a mozgásterápiának, amivel csonttömeg-vesztést mérsékelhetjük. Idős korban a rendszeres testmozgás, gyógytorna jelentősen csökkentheti a combnyaktörés gyakoriságát, de az általános közérzetet is javítja, összességében sokat javul a beteg életminősége.

A közepes erősségű terhelés nem veszélyezteti a csontokat, de jót tesz a légzésnek és a keringésnek is. A még csak változó korban lévőknél erősebb fizikai terhelésre van szükség ahhoz, hogy a csigolyák ásványianyag-tartalma akár még növekedjen is.

A mozgásterápia csökkenti a fájdalmat, megelőzi vagy helyreállítja a gerinc formájának kóros megváltozását, javítja a tartást, mozgékonyabb lesz az ember, és idős korban az sem elhanyagolható, hogy még az egyensúlyérzéket is javítja. A gyógytornász által összeállított programot azután mindenkinek egyénileg is rendszeresen kell végeznie. A fájdalom, izomfájdalmak enyhítésére ezen kívül elektromos kezelést, jégpakolást, masszázst alkalmaznak.

A változó korba lépett nőknél ez a folyamat a női nemi hormon (az ösztrogén) termelésének csökkenésével van összefüggésben, hiszen a nemi hormonok is részt vesznek a csontanyagcsere hormonális szabályozásában. A csonttömeg pusztulásának csökkentésére hormonpótlást, kalciumbevitelt, kalcitonin-kezelést alkalmaznak, amit fizioterápiával egészítenek ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra